2013. február 21., csütörtök

cake pop, azaz sütinyalóka

eléggé kettős a személyiségem. ha egy tulajdonság jellemző rá, hát az ellenkezője még inkább. így vagyok a türelmetlenséggel. nem bírom az üresjáratokat, utálom, ha feleslegesen váratnak, ha lassú a sor a pénztárnál. ilyenkor csak toporgok és méltatlankodom. ugyanakkor, ha a dolgok rendben mennek, fát lehet vágni a hátamon, a türelmem végtelen.

ugyanígy vagyok a hirtelen elhatározásokkal is. minden átmenet nélkül egyszercsak nekikezdek valaminek. persze ezt sok esetben hosszas elméleti kutatómunka, tervezés és rákészülés előzi meg. erre mondja az uram, hogy "halogatás-hercegnő" vagyok ;)

így voltam a sütinyalókával is. hónapok óta nézegettem, kutakodtam, receptet gyűjtöttem, szakirodalmat olvastam, hozzávalókat keresgéltem.

az, hogy kell sütni valamilyen piskótát, és azt egy napig szikkadni hagyni, semmiség. a krém elkészítése natúr krémsajtból (mascarpone, philadelphia, stb.) esetleg valamilyen vajas krémből a másik ugyanolyan semmiség. hiszen sütni tudok, krémet venni szintén, ízesíteni is. nem is csináltam nagy ügyet az egészből. bár fontos az íz, ebben az esetben a dekorálásra fordítottam több figyelmet. ezért aztán csak egy sima kakaós piskótát kevertem össze mascarpone-val, amit kevés cukorral és vaníliával ízesítettem.

a probléma ott kezdődött, hogy nyalókapálcika. azt gondolná az ember, hogy ez nem jelenthet gondot. hát pedig de. az első számú rögtön az volt, hogy elég kevés helyen lehet kapni, leginkább néhány webshopban. na de egyrészt elég drágának is tartom, másrészt ha nekem csak az kell néhány száz forintért, nem vagyok hajlandó még egyszer annyit - vagy esetleg még többet - postaköltségként kifizetni. végül találtam jó áron. legalábbis akkor még azt gondoltam, hogy milyen jó. mert arra számítottam, hogy mivel műanyag, használat után elmosható és újra felhasználható. elég nagyot tévedtem. bár elmosható, de valahogy a pórusaiba belefolyt csoki nem távolítható el. szóval kidobandó. ahhoz meg túl drága. ráadásul nem hegyes a vége, így mielőtt hungarocellbe szúrja az ember, egy hegyes eszközzel előre kell megcsinálni a lyukakat. meg rövid is. szóval macerás.

második alkalommal már saslik pálcikákat használtam, sokkal hatékonyabban. de térjünk vissza az első próbálkozáshoz. aminél a második sarkalatos pont a bevonó volt. olvastam én, hogy candy melts-et javasolnak, meg hogy ez kifejezetten ilyen célra került kifejlesztésre. de az ára az egeket súrolja. 34 dkg - egy tízes híján 1400 pénz.




na neeeeeem, kipróbáláshoz biztosan nem veszek. jó lesz a sima, középkategóriás csoki.
a tejjel és az éttel nem is volt gond. gőz fölött szépen megolvadt, mártogattam, díszítettem, szárítgattam. bár igaz, hogy elég gyorsan ki kellett vinni a hideg erkélyre, mert szoba... ill. konyhahőmérsékleten valahogy nem akar megkötni a csoki. na ja, csokis edény alatt folyamatosan gőzölnie kellett a víznek.



a fehér csokival viszont meggyűlt a bajom. semmi pénzért nem akart olyan állagot felvenni, amibe simán bemárthattam volna a kis golyókat. aztán belecseppentettem egy egészen kicsi olajat, attól jó lett. viszont a gél állagú festék érdekesen fogta be. nem lett erőteljes fedőréteg hatású, inkább opálos. mártogatáshoz nem is volt jó, totál átütött alóla a barna piskótás golyó. viszont díszítésként tetszetős lett.

nagy küzdelem volt, sok időt vett igénybe, türelemből még többet. de a végeredmény valami fantasztikus. kb. két pillanat alatt elfogyott, alig maradt néhány darab a fényképezéshez.






2 megjegyzés:

  1. Mintha csak rólam írtad volna... :-)

    Zsuzsinak küldd el a nyalókáidat:
    http://teller-cake.blogspot.hu/2013/02/sad-13-az-uj-fordulo-temaja.html

    VálaszTörlés